🎂 15 évesek lettünk! Válaszd ki az ajándékod!

Oldaltérkép

Te is tartasz egy új ügyviteli rendszerre való váltástól?


A legtöbb ember – abszolút érthető módon – a stabilitást preferálja és lássuk be, ritkán ébred úgy egy reggelen, hogy szeretné megreformálni az életét vagy a munkáját. Nincs is ezzel semmi baj, sőt!


Minden, amit tudnod kell a fuvarozás jövőjéről – az iparág releváns szereplőivel beszélgettünk


A világunk folyamatosan – és egyre gyorsuló ütemben – változik. Legyen szó akár magánszemélyekről, akár cégekről, a változáshoz való alkalmazkodáshoz érdemes nyitott szemmel járni és figyelemmel kísérni az új információkat, lehetőségeket.


Hogyan válik egy ügyviteli rendszer a siker kulcsává?


Az ügyviteli, vállalatirányítási szoftverek térhódítása nem újkeletű, azonban az elmúlt években egyre nagyobb szerepet kap a cégek életében – a néhány fős vállalkozásoktól kezdve, egészen a multinacionális cégóriásokig.


Szakadjunk ki az elméletből, hozzuk közelebb a gyakorlatot


2021-ben indult útjára az iData Kft. Edukációs Programja, amelynek során időről-időre ellátogatnak olyan középiskolákba és egyetemekre, ahol logisztikai képzés (is) zajlik. A GPS nyomkövetéssel foglalkozó vállalat mellé csatlakozott a programhoz a kiterjesztett (azaz okossá, biztonságossá és egyszerűvé tett) logisztikát támogató TIMOCOM GmbH magyarországi képviselete, a fuvarszervezést és szállítmányozást megreformáló Innomedio Kft., valamint a GLABs, amely szoftvercsaládjával a gyárakban és logisztikai raktárakban zajló rakodásokat igyekszik minél könnyebben kezelhetővé tenni.


Blog


Töretlen lelkesedéssel gyűjtjük mindazon élményeket és tudásanyagokat, amelyek hasznos ismeretekkel láthatnak el bennünket, valamint meglévő és leendő ügyfeleinket is. Folyamatosan frissülő blogunkban ezeket szeretnénk megosztani Veletek.


Igényfelmérés


Sok esetben első ránézésre maguk a cégek sem tudják teljesen pontosan meghatározni, hogy milyen kérdésekre vagy problémákra keresik a megoldást. Ilyenkor jól jön egy hozzáértő külső szemlélő, aki segít lerántani a leplet és támogatja a kialakult jövőkép realizálását.


Kezdőlap


Az innoTMS fuvarkereső moduljával segítséget nyújt a fuvarfeladatok felkutatásában, útvonaltervezőjével támogatja a belföldi és nemzetközi szállítmányozások lebonyolítását (legyen szó akár állandó fuvarokról, akár eseti megbízásokról), a fuvarszervezést és járatirányítást, valamint a fuvardíjak és -költségek kezelését is.


Kapcsolat



Chat


A chat biztosítja a cégen belüli azonnali és gyors kommunikációt, ráadásul ez a fajta kommunikációs csatorna nem generál plusz költségeket.


Dashboard


A kezdőlapra (Dashboard-ra) elhelyezhetsz 4, 6 vagy 8 olyan blokkot, amely mindig olyan aktuális információkat tartalmaz, amelyek számodra hasznosak.


Digitális aláírás


A digitális aláírás modul használatával – minden magyar és EU-s jogszabályi előírásnak megfelelve – hiteles és bizonyító erejű dokumentumokat hozhatsz létre digitális környezetben, papíralapú dokumentumok és pecsét használata nélkül.


Dokumentum iktató


A papíralapú dokumentumok digitalizálására kétféle lehetőség is adott a szoftverben.


Dokumentumszkenner


A dokumentumszkenner elsődlegesen a mobilalkalmazáshoz tartozó funkció. Ennek segítségével a sofőrök a fuvar teljesítése közben fel tudják tölteni a kézhez kapott papíralapú dokumentumokat, amelyek azonnal megjelennek a fuvarszervezőnél is, az asztali verzióban.


Fájladatbázis


Az innoTMS több funkcióval is támogatja a dokumentumok és fájlok megosztását a munkatársakkal.


Járműnyilvántartás


A telematikai szolgáltatókkal történő integrációval pontos képet kaphatsz a járművek útvonaláról, fogyasztásáról és a várható érkezésről is.


Kimutatások


Az innoTMS kimutatásokkal segíti, hogy még teljesebb és pontosabb képet kapj a cég működéséről és az elért eredményekről.


Menetlevél-adminisztráció


Járműkövetési szolgáltatással kiegészítve elérhetővé válik az automatikus menetlevél-felvitel, amellyel kiválthatod a kézi rögzítést.


Mobilapplikáció


Az asztali verziót kiegészítő mobilapplikáció számos hasznos funkciót tesz elérhetővé a sofőrök számára, de más munkakörben dolgozó kollégák számára is praktikus a használata.


Naptár


A naptár modul segítségével mindannyian nyomon követhetitek munkatársaitok elfoglaltságait, így könnyebbé válik a tervezés.


HR menedzsment


Nyilvántarthatod a sofőrök engedélyeinek és okmányainak lejáratát, a hozzájuk rendelt járműveket, illetve fuvartartozékokat is.


Számlázás / E-számla


Az innoTMS-ben teljes egészében végigkövethető és kezelhető az ügyviteli folyamatok pénzügyi oldala is.


Személyre szabhatóság


Az innoTMS-ben számos beállítás hozzásegít ahhoz, hogy a számodra legjobb munkakörnyezetet alakíthasd ki a szoftveren belül.


Tankolások kezelése


A szolgáltatóktól kapott elektronikus tankolási riportokat néhány kattintással, könnyedén beemelheted a rendszerbe, így egy helyen kezelheted mind a telephelyen, mind az útközben történő tankolásokat.


Térképes fuvarfeladat kereső


A térképes fuvarfeladat kereső segít minimalizálni az üresen megtett út mennyiségét, hiszen könnyedén kereshetsz új megbízást a visszaútra.


Ügyfélkapcsolatok


A hivatalos partneradatbázissal való összekötésnek köszönhetően pusztán adószám vagy névrészlet alapján, pillanatok alatt rögzítheted a partnereket, azok minden (nyilvánosan elérhető) adatával együtt.


Útvonaltervező


A térképes útvonaltervező célja, hogy csökkenteni tudd a járművek által feleslegesen megtett út mennyiségét, miközben pontos számadatok alapján össze tudod hasonlítani az alternatív útvonalakat és azok megtérülését is.


Referenciák


Minden cég életében eljön az a pont, amikor az előrehaladás érdekében el kell hagynia az idejétmúlt módszereket és egy modern szemléletre kell váltania. Te is a fejlődés következő lépcsőfoka előtt állsz?


Oldaltérkép



Integrációk



Erről jobb, ha minden fuvarozó tud! Így változik meg a világ


A világ fejlődésével sokáig a sofőrök feladatai egyre csak nőttek. Azonban az elmúlt években több olyan megoldást is fejlesztettünk, amelyekkel megkönnyítjük a sofőrök és a fuvarszervezők mindennapjait.


Fuvarszervező program. Egyedi megoldás fuvarozóknak és fuvarszervezőknek!


Az innoTMS egy fuvarozó és szállítmányozó cégeknek szánt integrált ügyviteli rendszer, amely valódi megoldást nyújt az iparágban tevékenykedők mindennapos problémáira.


A sikeres fuvarszervezés egy jó START-tal kezdődik


Rendszeresen problémát okoznak a feleslegesen megtett kilométerek és az üres járatok? Gyakran merülnek fel váratlan költségek vagy nem tudod pontosan mire folyik el a pénz? Elkeverednek a számlák és egyéb dokumentumok? Ha ezek közül bármelyik ismerős, akkor ez a bejegyzés Neked szól!


Születésnapi akció



Digitális megoldások nehéz időkben is – Aki kimarad, az lemarad!


Az elmúlt néhány év nagyon kedvezőtlenül alakult mind a magánszemélyek, mind a vállalkozók számára. Világjárvány, munkaerőhiány, rekordinfláció, drasztikusan megugró üzemanyag és rezsi költségek és még sorolhatnánk. Néhányakat abban a szerencsés helyzetben értek ezek a változások, hogy volt lehetőségük tartalékokból pótolni a kieséseket, és mozgósítani olyan erőforrásokat, amelyek biztosítják a cég fennmaradását.


Cégünket az őszinteség, a nyíltság, a tisztesség és a bizalom alappilléreire építettük fel. Azt valljuk, hogy mindig az egyenes út a legrövidebb és hogy az a jó üzlet, ahol mindkét fél nyertesnek érzi magát. Együtt többek vagyunk!

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információkért tekintse meg adatkezelési tájékoztatónkat.

Elfogadom